A Diákönkormányzat (rövidítve DÖK) 1992 óta működik az iskolánkban. Gazdag programtervében egyaránt megtalálhatók a hagyományörző, illetve az aktuális igényeket kielégítő foglalkozások.

2000-ben megtartottuk az első diákközgyűlést is, amellyel intenzívebb párbeszéd indult el a tanulók és a tantestület között.

A diákönkormányzatot segítő pedagógusok:

  • 1992 - 1999 - Barnakiné Fábián Judit
  • 1999 - 2002 - Keszthelyi Gyuláné
  • 2002 - 2011 - Piacsek Lászlóné
  • 2011 -          - Mitterstiller Yvette

A diákönkormányzatot irányító diákelnököket az iskolánk tanulói, valamint a tantestület közösen választja. Minden alkalommal, amikor a volt diákelnök leköszön, mivel a 8. osztály elvégzésével az iskolánkat is elhagyja, az új diákelnök személyére a tanulók, a Diákönkormányzat tagjai, valamint Diákönkormányzatot segítő tanár tesz javaslatot. Az új elnököt a jelöltekből a diákok, és a tantestület tagjai választják. 
Az eddigi éveg diákelnökeinek névsorát megtalálhatja az alábbi linkre kattintva.

Diákelnökök

A DÖK 1996-ban hagyományörző szándékkal a 8. osztályt végzett diákok számára létrehozta az "Év diákja", 1999-ben pedig az alsó tagozatot befejező diákok számára a "Kicsinyek között a legkiválóbb" címet. A diákok és a tantestület döntése alapján eddig több diák részesült a kitüntető címben. A névsort megtalálhatja itt, vagy a versenyeredmények alatt.

Az "Év diákja", valamint a "Kicsinyek között a legkiválóbb" cím birtokosai


A DÖK által szervezett rendezvényekről készült képek: